Connect with us

Tanulmányi mobilitás

Kedves Hallgató! 

Nagy örömünkre szolgál, hogy érdeklődik az Erasmus+ program tanulmányi mobilitás lehetősége után! Az alábbi bejegyzésben összefoglaljuk a fontos tudnivalókat és amennyiben további kérdése adódna, kérem ne habozzon irodánk felkeresésével (erasmus@ujs.sk).

Hogy mi is a tanulmányi mobilitás?  A tanulmányi mobilitás során Ön (aktuális hallgatói jogviszonnyal rendelkező hallgató) a Selye János Egyetem partintézményei közül egy intézményben tanulhat minimum egy, legfeljebb két szemeszter során. Mivel az Erasmus+ mobilitások esetén a maximális részvétel 12 hónap egy tanulmányi ciklus alatt (Bc., Mgr., PhD.), a két szemesztert akár egymást követően (nem feltétel) teljesítheti. Fontos, hogy a fogadó intézmény kiválasztása során, olyan egyetemet válasszon, mely rendelkezik az Ön által hallgatott tanulmányi programmal, képzéssel.  A mobilitás  során, Ön a fogadó egyetemen teljesített tantárgyait elfogadtathatja a Selye János Egyetemen, előzetes egyeztetés (tanszékvezető, kari koordinátor) alapján. Az egyetemünk partnerintézményeinek listáját az alábbi link alatt találja. Az intézmény kiválasztását követően szükséges benyújtania a jelentkezését. Felhívnám a figyelmét, hogy a jelentkezést csak aktív pályázati időszakban lehet benyújtatni. Az aktuális pályázati felhívásokat az alábbi link alatt találja. A jelentkezésről és a mobilitás további menetéről lejjebb olvashat. Amennyiben szeretne többet megtudni a tanulmányi mobilitásról, kérem látogasson el a következő linkre.

Ahogy azt már fentebb is említettük, pályázni kizárólag aktív pályázati időszakban lehet. Az aktuális pályázati felhívásokat az alábbi link alatt találja. A pályázati felhívás szövegében található egy hivatkozás az online jelentkezési rendszerhez. A jelentkezés kitöltéséhez készítettünk egy rövid útmutatót az Ön számára, melyet az alábbi link alatt találhat meg.
Pályázati feltételek: 
– Aktív hallgatói jogviszony a Selye János Egyetemem (a jogviszonynak a mobilitás ideje alatt is töretlenül meg kell maradnia)
– Szabad hónapok (az Erasmus+ mobilitások esetén a maximális részvétel 12 hónap egy tanulmányi ciklus alatt (Bc., Mgr., PhD.)
– Pályázati űrlap megfelelő kitöltése, kötelező dokumentumok feltöltése (bővebb információt a kitöltési útmutatóban talál az alábbi
link alatt)

A pályázati anyag kitöltését és elküldését követően, a pályázati időszak leteltével a kari és egyetemi Erasmus+ Bizottság ülése után értesítést fog kapni a pályázati anyag bírálatáról, illetve a további teendőkről.

Hasznos linkek:
https://www.pracovnestaze.sk/vzory-dokumentov/ako-napisat-dobry-motivacny-list
https://www.grafton.hu/hu/allaskeresoknek/karrier-tanacsok/oneletrajz-es-motivacios-level/hogyan-irjunk-motivacios-levelet
https://novoresume.com/career-blog/how-to-write-a-motivation-letter

 Elsősorban kérem engedje meg, hogy gratuláljunk! Amennyiben megkapta az iroda munkatársaitól az értesítést, hogy a pályázata pozitív elbírálásban részesült, kezdetét veheti az adminisztratív folyamat. Minden lépésről az iroda munkatársai folyamatosan fogják Önt tájékoztatni, így kérem rendszeresen figyelje az egyetemi e-mail fiókját.
Dokumentumok, melyek a mobilitás megkezdéséhez szükségesek:

1. Learning Agreement for Studies (OLA) – egy online dokumentum, mely tartalmazza az Ön által felvenni kívánt tantárgyakat a fogadó intézményen, illetve tartalmazza azon tantárgyakat is, melyeket a mobilitás teljesítését követően szeretne elfogadtatni a Selye János Egyetemen. A kitöltésre vonatkozó útmutatót az alábbi link alatt találja. A dokumentumot a kitöltés után minden érintett személy megkapja e-mailben. A dokumentum abban az esetben számít teljesnek, amennyiben mind a három fél (Ön, küldő egyetem koordinátora, fogadó egyetem koordinátora) is aláírta. A bejelentkezést követően a rendszer jelzi Önnek az aláírások állapotát. A dokumentum véglegesítését megelezően minden hallgató köteles felvenni a kapcsolatot az érintett kari koordinátorral a tantárgyak ügyében. Az érintett kari koordinátorok elérhetőségei az alábbi link alatt található. 

⇒ Fontos, hogy a mobilitásuk során a minimum kreditszám, melyet teljesíteniük kell a fogadó egyetemen, az 20 kredit. Ajánlatos 22-25 kreditnyi tantárgyat felvenni, hogy az esetleges kiesések esetén is meglegyen a kötelező 20 kredit. 

2. OLS (Online Language Support) – Az online nyelvi támogatás szintfelmérőjének elvégzésével az Erasmus+ program és az Európai Szolidaritási Testület résztvevői felmérhetik, hogy mennyire ismerik azt a nyelvet, amelyet a külföldi tanulmányaik, munkájuk, illetve önkéntes tevékenységük során használni fognak. A nyelvteszt kitöltéséhez tartozó útmutatót az alábbi link alatt találja. Rendszerhez  tartozó link: https://academy.europa.eu/local/euacademy/pages/course/community-overview.php?title=learn-a-new-language

3. Meghívólevél a fogadó intézménytől – A pályázati anyag elbírálását követően az iroda munkatársai bejelentik az Ön utazási szándékát a fogadó egyetemen. A fogadás megerősítését követően, az Ön által választott egyetemen egy meghívólevelet fog küldeni Önnek, mely tartalmazza a mobilitás tervezett időszakát.

4. Erapo biztosítás – Az Erasmus+ program keretein belül kiutazó hallgatók (és további személyek) számára kötelező az ún. Erapo biztosítás. A biztosítás kitöltésére vonatkozó útmutatót az alábbi link alatt találja. Amennyiben gondja adódik a kitöltéssel, kérem jelezze a problémát az erasmus@ujs.sk címen. A biztosítást a mobilitás valós időtartamára kell megkötnie és amennyiben nem biztos a dátumban, kérem várjon a támogatási szerződés megkötéséig, az tartalmazni fogja a pontos dátumot.

Amennyiben a fent említett dokumentumokkal sikeresen elkészült, sor kerülhet a támogatási szerződés aláírására. Az említett szerződést Ön írja alá a Külügyi kapcsolatok irodában (Elektrárenská 2, 945 01 Komárno). A szerződés megkötéséhez kérem hozza magával a fent említett dokumentumokat, a személy igazolványát és a hallgatói ISIC igazolványát is.
Fontos, hogy a támogatási szerződés megkötése nélkül a mobilitás nem valósulhat meg.
A szerződés megkötését a mobilitás kezdete előtt kell végrehajtani, ajánlott a kezdés előtt 2-3 héttel.

A szerződés megkötésére kérem egy előre egyeztetett időpontban érkezzen, időpont egyeztetés céljából keresse az erasmus@ujs.sk címet.

A következő rész azon hallgatók számára lehet érdekes, akik már a Külügyi Kapcsolatok irodában aláírták a tanulmányi mobilitásra vonatkozó támogatási szerződést és megkezdték a mobilitásukat. Amennyiben erre még nem került sor, kérem látogasson el az előző menüpontokra.

A legtöbb esetben a mobilitás előtt kiválasztott tantárgyak módosításra kerülnek. A változtatás több okból kifolyólag is megtörténhet (nem indult a tárgy, nem megfelelő párosítás, ütközés, stb…). A tantárgy változtatásról Ön, mint hallgató, köteles értesíteni mind a fogadó, mind a küldő intézmény erre kijelölt munkatársait (koordinátorok). A változtatást kötelezően vezetni kell az OLA rendszerben is, melyhez útmutatót, az alábbi link alatt talál. A rendszerben a meglévő Learning Agreementet kell szerkezteni (Apply Changes) és nem egy újat létrehozni.

Tanulmányi mobilitások esetén a leggyakrabban előforduló probléma a tantárgy módosítás. Amennyiben bármi további problémája lenne a mobilitása során, kérem keressen fel minket az erasmus@ujs.sk címen.

Gratulálunk! 

Amennyiben erre az oldalra látogatott, feltehetően végzett a vizsgáival és az ezt követő lépésekről szeretne informálódni! A mobilitás lezáráshoz 5 dokumentumra lesz szüksége:
1. OLA – Online Learning Agreement – a mobilitás megkezdése előtt, illetve a mobilitás során változtatott tantárgyakat, illetve aláírásokat tartalmazó verzió. A dokumentum letölthető és kinyomtatható a rendszeren keresztül, kérem min. 2 db nyomtatott példányt készítsen el.

2. Részvételi igazolás (Certificate of Attendance) – az igazolást a fogadó egyetem koordinátora állítja ki. Az igazolást kizárólag az utolsó vizsga teljesítését követően lehet kiállítani, ugyanis az utolsó vizsga napja lesz a mobilitás utolsó napja. Amennyiben a fogadó egyetem egy formanyomtatvány kér Öntől erre a célra, kérem töltse le a  dokumentumot az alábbi linkről.

3. Tanulmányi eredmények kivonata (Transcript of  Record) – az igazolást a fogadó egyetem koordinátora állítja ki. Tartalmaznia kell az Ön által teljesített és nem teljesített tantárgyakat, az értékelést és a kreditszámot.

4. EuSurvey kérdőív – a kérdőívet egy automata rendszer segítségével fogja megkapni az egyetemi e-mail fiókjára. Az e-mailt “Erasmus+ Participant Survey” tárggyal fogja megkapni. A kérdőívben kérem legyen kedves pontos, valóságos adatokat, állításokat megadni. A kérdőív egészét nem szükséges kinyomtatnia, az első oldal kinyomtatása és leadása elegendő a mobilitás lezárásához. Amennyiben a mobilitása befejezését követően 4 napon belül nem kapja meg az említett kérdőívet, kérem legyen kedves jelezni a problémát az erasmus@ujs.sk címen.

5. Élménybeszámoló – 1-2 oldal élménybeszámoló, képekkel, angolul. A dokumentumot legyen szíves 1 példányban kinyomtatni, illetve az erasmus@ujs.sk címre Word formátumban is elküldeni “Élménybeszámoló” tárggyal. A beszámolók feltöltésre kerülnek az alábbi link alá, így kérem ennek tudatában legyen kedves megfogalmazni a beszámolót.

Amennyiben a fent említett dokumentumok a rendelkezésére állnak, kérem legyen szíves felkeresni az erasmus@ujs.sk címet, tanulmányi mobilitás lezárása, időpont egyeztetés ügyében. 

Copyright © 2023 UJS - ERASMUS