Connect with us

Erasmus+ élmények

Győr, barátok és tanulás

Published

on

Széchenyi István Egyetem- Erasmus út

Az Erasmus egyedülálló lehetőségeket kínál a hallgatóknak, hogy szélesítsék látókörüket, illetve ismereteket, tapasztalatokat szerezzenek egy másik országban. Tapasztalataink szerint a Széchenyi István Egyetem, Győrben, ideális úticélnak bizonyult, az egyetem és a város minden szempontból lenyűgöző. A két szemeszter során számos új barátra tehettünk szert a világ minden tájáról, és megismerhettük a különböző kultúrák szépségeit. Csodásnak tartjuk azt a kulturális sokszínűséget, amellyel találkoztunk.

Tanulmányi szempontból az Erasmus lehetővé tette számunkra, hogy egy másik egyetemen, olyan kurzusokon is részt vegyünk, amelyekhez az otthoni egyetemünkön nem lett volna hozzáférésünk. Ez lehetővé tette számunkra, hogy bővítsük a szakterületünkkel kapcsolatos ismereteinket, valamint új készségeket és ismereteket szerezzünk. Az Erasmus program által nyújtott tapasztalatok és lehetőségek felbecsülhetetlen értéket jelentettek az egyetemi éveink alatt, és mind személyesen, mind szakmailag maradandó hatást gyakoroltak ránk. Az Erasmus program lehetőséget adott arra, hogy önismeretünket, nyitottságunkat és függetlenségünket fejlesszük.

A kiutazásunk első pár hetében nagyon szokatlan volt becsöppenni az idegen környezetbe, főként amiatt, hogy egyikünk se beszéli anyanyelvi szinten az angolt. Szerencsére a nyelvi korlátok egyáltalán nem akadályoztak a beilleszkedésben, mivel a többi diák is csak második vagy harmadik idegen nyelvként tanult angolul. Szlovákiából nem találkoztunk senkivel, viszont rengeteg országból szereztünk barátokat, akik a következő szemeszterben is várnak vissza bennünket. A professzorok is végtelenül segítőkészek és kedvesek voltak, bármilyen kérdésünkre szívesen válaszoltak, akár az előadások után is.

Ami az osztályközösséget illeti, a legtöbb diákkal közös óráink voltak, így minden nap a megszokott csapattal találkoztunk. Megmutatták nekünk a környék legjobb éttermeit és a helyeket, ahová a fiatalok szórakozni járnak. Szerencsére viszonylag jól összeállítottuk az órarendünket, egyetlen napon kellett csak korán reggeltől az egyetem zárásáig bent maradni, így a többi napon, néha-néha akadt alakalmunk várost nézni is. Győr egyszerűen gyönyörű, és megnyugtató volt látni, hogy a város és az egyetem milyen lépéseket tesz a környezet megóvása érdekében.

Tudósok figyelmeztetnek, hogy a fogyó erőforrásainkra már nem sokáig támaszkodhatunk, így nagyon fontos, hogy a megújuló energiaforrásokat használjuk fel. Az egyetemre felszerelt napkollektorok pontosan ezt a feladatot hivatottak elvégezni. Minkettőnket egy ideje foglalkoztat a környezetvédelem kérdése, így nagyon megörültünk, mikor a kurzuslistán megláttuk a környezetgazdaságtan nevezetű tárgyat. Igaz, vizsga szempontjából, talán ez volt az egyik legnehezebb tantárgy, viszont rengeteg újdonságról hallottunk és hasznos ismeretekkel lettünk gazdagabbak. Ezt az előadást körülbelül 150 hallgató látogatta. Örömmel tölt el bennünket, hogy a fiatalok egyre többen érdeklődnek a környezetbarát megoldások iránt, és ezt bizonyítja az is, hogy Győrben a legtöbb diák biciklivel közlekedik.

Összességében az Erasmusról kizárólag jó tapasztalataink vannak, az egyetemi könyvtár meseszerű, az emberek kedvesek, megértők, és fantasztikus a magyar konyha. Alig várjuk a következő alkalmat, mikor kiutazhatunk.

2023.06.12.  Adriána és Zuzana

Continue Reading
Click to comment

Leave a Reply

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Copyright © 2023 UJS - ERASMUS